1996-ban indult útjára az a verseny, melynek célja a magyar térképkultúra színvonalának emelése és az igényesen kivitelezett térképek térhódításának elősegítése. Ennek érdekében az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék (korábban a Lázár deák Térképészeti Alapítvány) és az Országos Széchényi Könyvtár Térképtára minden évben pályázatot hirdet a „Szép Magyar Térkép” cím elnyerésére.
A pályaműveket szakértőkből és laikusokból álló zsűri értékelte és díjazta, amelynek elnöke Káldos János, az Országos Széchényi Könyvtár mb. főigazgatója. A benevezett térképekből megrendezett kiállítás a hazai térképkészítő szakma elmúlt évi terméséről nyújt átfogó képet a nagyközönség számára.
A beküldött darabokból rendezett kiállítás 2014. március 21-től április 19-ig tekinthető meg az Országos Széchényi Könyvtár VI. szinti előadótermében, a könyvtár nyitvatartási idejében. A kiállítással a kartográfiai műveket készítő cégek és szervezetek számára szeretnénk lehetőséget biztosítani, hogy ne csak szakmai érdeklődők értesüljenek időről-időre az új fejleményekről.
A kiállításhoz és a díjátadóhoz kapcsolódva indítjuk el új internetes tartalomszolgáltatásunkat, a TABULA HUNGARIAE – Az első nyomtatott magyar térkép c. tematikus honlapot is.
A kiállítás ideje alatt Dr. Plihál Katalin: A Tabula Hungariae… Ingolstadt, 1528 térkép és utóélete című könyvét 30% kedvezménnyel, 4550 Ft-ért lehet megvásárolni az ajándékboltban.