„Nem ahogy ma szokás”

A kötet Babits Mihály: Az európai irodalom története című munkájának első nagy ívű, az eddigi recepciót is áttekintő vizsgálatát nyújtja, ugyanakkor e rendhagyó mű monográfiája új értelmezési szempontokat mozgósít és bont ki a 20. század második felének elméleti meglátásait is hasznosítva. A szerző Babits irodalomtörténetét szépirodalmi elbeszélőszerkezetek felől, narrációelméleti kategóriákat alkalmazva közelíti meg, teheti ezt elsősorban azért, mert Az európai irodalom története szétfeszíti a „hagyományos” irodalomtörténet műfaji kereteit. A megjelenést követő recenziók, kritikák is elsősorban az irodalomtörténet szépirodalmi vonásait hangsúlyozzák, a mű vallomás-, mémoire-jellegét emelik ki, ám olykor regényhez, eposzhoz is hasonlítják Babits művét. A szépirodalmi megközelítés lehetőségének a szerző önmeghatározásai szintén teret nyújtanak.

Ugyanakkor a mű irodalomtörténetként is fogva tartja a befogadót, a mű címe kifejezetten ezt az elvárást kelti fel, s annyiban meg is felel ennek az előzetesen előhívott tartalomnak, hogy valóban irodalmi alakok, művek, korok, irodalmi jelenségek történeti elvű folyamatát mondja el.

Az európai irodalom történetének értelmezésénél a monográfia szerzője mindvégig számol tehát azzal a kettősséggel, hogy a mű tematikája, irodalmi alakokhoz, művekhez, jelenségekhez kapcsolódó referencialitása, fogalomhasználata az irodalomtörténet-írás hagyományához, tudományos szempontrendszeréhez kötődik, ám narrato-poétikai, retorikai eljárásai az átlagosnál szorosabban kapcsolják szépirodalmi elbeszélőszerkezetekhez Babits irodalomtörténetét.

A különféle narratív struktúrák felöli olvasatok segítségével feltárulnak azok a poétikai, retorikai jegyek, amelyek „megzavarják” a puszta irodalomtörténeti olvasatot, továbbá megmutatják az elbeszélő intencióinak alakulását, a műegész összetettebb metaforikus-szimbolikus jelentésrétegeit, melyeket már a vele kapcsolatba hozott nagyepikai műfajok is eleve implikálnak. Az európai irodalom történetének hármas, illetve tulajdonképpen négyes olvasata megsokszorozza az utat, amellyel a Babits-mű komplex értelmezéséhez juthat a befogadó. Az interpretációk eltérő lehetőségeket járnak be, de ki is egészítik egymást, a különböző műfaji jegyek együttes jelenlétével relativizálják is az értelmezést, mindeközben olyan fontos, a mű lényegét feltáró csomópontokra mutatnak rá, melyekhez több irányból, többször is eljut az értelmezés. A műfaji közelítések az egymásra, egymás mellé olvasás kísérletével, az eltérő olvasatok egyidejű fenntartásával, ezáltal a folyamatos építés-rombolás „játékával”, amelybe mindvégig „belejátszik” a mű irodalomtörténeti és esszéisztikus természete is, kívánja elkerülni az értelmezés egyirányú lekerekítését.

A Babits-mű narratív jegyeinek vizsgálata közben és mellett azonban nem hagyható figyelmen kívül a mű diszciplináris volta, ennek kérdéseit a monográfia a poétikai vizsgálat „elsődleges” menetébe ágyazza be. A nyugatos költő irodalomtörténetének narratológia felőli megközelítése a mű eddig nemigen vizsgált új területeit járja be, melyek kiegészíthetik, más oldalról láttatják az eddigi recepció eredményeit, s rámutatnak az irodalomtörténet-írás és e műfaj interpretációjának elméleti síkon már tételezett irányaira, hogy irodalomtörténetet más-ként is lehet olvasni.