„magát cserélje, ki jelszót cserél”

Ha a különös huszadik század Európájának társadalompolitikai jellemrajzát akarnánk egy szimbólummal kifejezni, talán az inga piktogramszerű ábrája közelítene legjobban a valósághoz. Ebben a rövid, de annál mozgalmasabb században kevés hazáját féltő, felelősen gondolkodó magyar tollforgató akadt, aki képes volt az izmusokon felülemelkedve az igazat mondani, nem csak a valódit, és megtartani az ingát egyensúlyban, középen. Szabó Zoltán életműve bizonyítja, hogy ő egyike ezen keveseknek.

Második generációs értelmiségiként a rokonok közvetítésével, nyári vakációs élményeiben bontakozott ki és rögzült benne a föld és a táj szeretete, az angyalföldi bérház pedig kiváló terepet nyújtott szociális empátiája kialakulásához. Erről így vallott Szerelmes földrajz című könyvében: „Lakóhelyünk földrajzi helyzete pontos kifejezője volt társadalmi helyzetünknek, apám üzemi mérnök lévén, hivatása a külváros, jövedelme a polgárság felé húzta. […] Szülőföldemnek földrajzi helyzeténél fogva egyetlen határozott mondanivalója volt: az ember társadalmi helyzetének különbözőségéről. Még a szaga is más volt az utcának házunktól északra, mint házunktól délre s a belvárosi iskola és a külvárosi kölcsönkönyvtár szagkülönbségein közvetlenül észlelhettem szinte naponta, hogy az emberi egyenlőség csak valamivel a halál után kezdődhetik.”

Huszonévesen már a falukutató mozgalom egyik vezéralakja volt, tényszerű szociográfiai munkáival (A tardi helyzet, Cifra nyomorúság) tükröt állított az akkori Magyarország igazságtalan társadalmi berendezkedése elé. A harmincas évek végén a hazai nemzetiszocialista és nyilas eszmék térnyerése ellen írt tanulmányában (Két pogány közt) és a Magyar Nemzetben megjelenő publicisztikai írásaiban szólított „szellemi honvédelemre”. A második világégést követő szovjet katonai ernyő alatt berendezkedő rövid életű demokráciában a Nemzeti Parasztpárt színeiben politikai szerepet vállalt, azonban Bibó István egyik tanulmánya miatt már 1945 végén összetűzésbe került a kommunista párt főideológusával, Révai Józseffel. Párizsi kultúrattaséként érett meg benne az elhatározás, hogy emigrál. A Rajk-per győzte meg arról, hogy ami Magyarországon kialakult, az nem más, mint a népi demokrácia álcájába bújtatott, csupán egy jelszót ismerő diktatúra.

Tudta, mit vállal, hiszen már egyszer, ha rövid időre is, de átélte a „mikesi lelkiállapotot”. Döntésével végleg le kellett mondania a földről, a tájról, arról az egyetlen szilárd pontról, „melyen megállhat a láb, melyről körültekinthet a szem”. És még valamiről: a magyar szellemi életben kivívott megérdemelt helyéről. Az emigráció a törvényszerű méltatlan feledést hozta, ezen osztozott minden külhonba szakadt írótársával. Hegedüs Géza írta róla a rendszerváltás hajnalán: „Lehetséges, hogy irodalmunk egyik halhatatlan klasszikusa, de már most – halála után néhány évvel – is alig tudnak róla az olvasók.”

A kiállítás a teljes életmű bemutatásával tiszteleg Szabó Zoltán emléke előtt.

A kiállítás kurátora: Tokaji Nagy Erzsébet

Megtekinthető: a könyvtár nyitva tartási ideje alatt 2012. május 31 – október 27-ig a könyvtár két helyszínén a VII. emeleti katalógustérben, illetve a VI. emeleten található Kézirattárban. Belépődíj: 400 Ft. Beiratkozott olvasóinknak a kiállítás látogatása ingyenes.

Szabó Zoltán Nyugati vártán, Terepfelverés és az Ősök és társak című kötetei megvásárolhatók a könyvtár könyvesboltjában.

Meghívó

Képek a megnyitóról

Lásd még:

Szabó Zoltán: Cifra nyomorúság