A Vörösmarty Mihály Szózatának megzenésítésére 1843-ban kiírt pályázat sikere nyomán Bartay András, a Nemzeti Színház igazgatója a következő esztendőben újabb pályázatot hirdetett, ezúttal Kölcsey Ferenc Hymnusának feldolgozását tűzve ki feladatként. Erkel Ferenc (aki a bírálóbizottság tagjaként az Egressy Béni által megnyert Szózat-pályázaton nem indulhatott) ezúttal maga is versenybe szállt, s kompozícióját a szabályoknak megfelelően névtelen, jeligével ellátott kéziratként nyújtotta be. A Himnusznak ez a pályázati példánya utóbb az Erkel család tulajdonába került, s a 20. század első évtizedében Erkel Ferenc hagyatékának részeként vásárolta meg azt az Országos Széchényi Könyvtár. A Himnusznak azonban fennmaradt egy másik fontos kottakézirata is, az immár hetvenedik életévén is túl járó mester ugyanis egy alkalommal szépen letisztázta a mű kórusváltozatát – ez a reprezentatív kézirat a zeneszerző születésének 150. évfordulójához (1960) kapcsolódóan végül ugyancsak az OSZK-ba került. Nemzeti himnuszunknak tehát a könyvtár Zeneműtára két kéziratát is őrzi, amelyek a maguk módján egyaránt „eredetiek”: a pályázati példány nem a zeneszerző keze vonását viseli ugyan, de közvetlenül a Himnusz megkomponálása után keletkezett, míg a kórusváltozat tisztázata magától Erkeltől származik, viszont mintegy négy évtized választja el a mű keletkezésétől.
Az OSZK könyvrestaurátorai hosszú évek óta jó szakmai kapcsolatot ápolnak a Franciaországban élő Nagy Sün Erzsébettel, akinek igényesen kivitelezett művészi kötései Európa-szerte sok magán- és közgyűjteményben megtalálhatóak. Néhány évvel ezelőtt egy szakmai beszélgetés során Erzsébet felajánlotta, hogy szívesen megajándékozná az Országos Széchényi Könyvtárat egy reprezentatív kötéssel. A restaurátorok vezetőjeként Érdi Marianne egy olyan műtárgy elkészítését javasolta számára, amely egybefoghatná Erkel Himnuszának két, oly szorosan összetartozó kéziratát. Az egyedi terv alapján elkészített kötést Nagy Sün Erzsébet 2016. november 2-án adta át a könyvtár képviselőinek, röviden be is mutatva annak felépítését és a hozzá felhasznált különleges anyagokat.
A borító egy alig 0,3 mm vastag kőlap, amely a lézeres vágás közben alkalmazott eljárásnak köszönhetően sosem törik meg, hanem hajlítható. Készítésekor vékony polietilén réteget fújnak a kő felszínére, ezután hasítják és hátoldalán gyapottal vagy összepréselt bőrporral bélelik a lapot. A kötés gerince egy cső, s az ezen átfűzött fonál rögzíti egy-egy „füzetben” a két kéziratot (amelyek tehát kiállítás, fotózás stb. idejére könnyen kiemelhetők a díszkötésből, majd éppoly egyszerűen visszahelyezhetők). A két kéziratot magában foglaló egy-egy füzetet kívül báránybőr borítja, amelyet apró lyukak díszítenek, s ezeken keresztül látható az alájuk helyezett – az egyik füzet esetében piros, a másiknál zöld – japánpapír. Ugyancsak a nemzeti színek tűnnek át a külső borító gerince mellett fúrt lyukakon, illetve a borítólapok belsejét díszítő pontsorban is. E szerény színezés mellett a nemesen egyszerű kötést csupán néhány aranykapocs díszíti, amelyek a kő borítólapot és a gerinccsövet rögzítik egymáshoz: e kapcsok kívül apró diófa-betéteken ülnek, belül pedig pergamendarabkákra hajlanak rá. Végezetül a teljes kötést egy hasonlóan szerényen díszített védődoboz veszi körül, amelyet Szily Éva készített.
Mostantól fogva tehát Erkel Himnuszának két kéziratos forrása együtt, egyetlen díszkötésben egyesülve pihen a nemzeti könyvtár Zeneműtárának legértékesebb kincseit őrző páncélszekrényben. A Tár munkatársai azonban ügyelni fognak rá, hogy a becses kéziratokkal együtt a hozzájuk csatlakozott míves kötést is időről-időre bemutassák majd a nagyközönségnek.
Erkel Himnuszáról az Erkel Ferenc zeneszerzőről készült honlapunk ismeretterjesztő felületén.